Oiolosselôte - Genesis 25

Huszonötödik fejezet

Ábrahám második házassága

"Ábrahám, pedig ismét vőn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala."

(1Móz 25: 1)

Minthogy Ábrahám felesége meghalt, fia, Izsák is végre megnyugodott, révbe ért csodálatos feleségével; időszerűvé vált, hogy Ábrahám is társ után nézzen öreg napjaira. Ilyenkor milyen társ lehet a legszebb, legbűbájosabb, mint egy fiatal menyecske. Egyébként is csak szűz lány jöhet számításba; az, pedig nyilván fiatal. (Ha öreg, és még szűz, akkor az már régen rossz.) ez az ifjú menyecske talán bearanyozhatja hátralévő napjait. Vagyonára már biztosan nem ácsingózik: hiszen az már egy szálig Izsáké. Természetesen az ezután születendő gyermekeit sem hagyja anyagilag sínylődni. Mindezzel az ifjú hölgy, Ketúráh nyilván tisztában van.

"És az szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot. Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim. S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai."

(1Móz 25: 2- 4)

Ismét népek neveivel találkozunk, akik az ókor idején tűntek föl Közel-Keleten; s vagy idővel letűntek, vagy még ma is fenntartják nevüket, népüket, hagyományaikat. Ezek a népek tehát Ábrahám második feleségétől, Ketúráhtól származtak. Innen van az, hogy e népek leszármazottai a mai napig is igényt tartanak az Ígéret földjére, a Jordán medencéjének vidékére (Izrael, Jordánia, Gáza, Libanon… stb.). a mai közel-keleti helyzet nem más, mint Ábrahám gyermekeinek testvérháborúja, amely hozzávetőlegesen immár 3800 éve tart. Pedig a következő versből egyértelműen kitűnik, hogy mi az isteni és atyai döntés ebben a dologban. (Régóta divatos dolog a végrendeleteket felülbírálni.)

"Valamije, pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala."

(1Móz 25: 5)

Nem fér kétség a döntés hitelességéhez. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy Izsák kapta, illetve örökölte azt az isteni ígéretet is, amely szerint övé, és leszármazottaié az ősi Izrael területe. Persze, minthogy mostohafivérei kisemmizve érzik magukat: természetes hajlamot éreznek arra, hogy szembeszálljanak vele. Ők mindenesetre az isteni tervben általában az ítéletvégrehajtó szerepét kapták azokra az esetekre, amikor Izrael nemzete a jövőben szisztematikusan szembefordul Teremtőjével, Jehovával.

"Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba."

(1Móz 25: 6)

Ábrahám öregségére már nem kapta meg ezt a mélyreható szeretetet második feleségétől, aki mellett teljessé vált volna az élete, úgy, mint annak idején Sára mellett. Ketúráh mellett még ágyasokat is tartott. S hogy ezen fiai ne nyújtogassák a nyakukat Izrael jussa után: még saját életében Iraq, India, felé bocsátotta el őket. Ők ott beleolvadtak azokba a népekbe, akik közé mentek. Ez következik abból, hogy a neveiket nem említi meg az Írás, vagyis önálló népként nem maradtak fenn.

Ábrahám halála és temetése

"S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendő. És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és takaríttaték az ő népéhez. És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van. Abban a mezőben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól vett vala: ott temettetett el Ábrahám és az ő felesége Sára."

(1Móz 25: 7- 10)

Ábramám már az utolsók közül való azok közt, akiknek az életideje az Özönvíz után még meghaladta a százhúsz évet. Már nem több száz évet, de a mai átlag-életkornál lényegesen tovább élt. Az élete igen csak tartalmas volt. Kevés ember mondhatja ezt el magáról. Hihetetlen lelki erővel, előrelátással és hittel volt megáldva. Ha ez az ember azért született, hogy felismerje emberi alakjában: neki vissza kell térnie Istenhez (mint ahogy alapvetően minden ember azért születik), akkor neki ez sikerült. Biztosak lehetünk benne, hogy őt az Isten már a saját kebelén fogja hordozni, akár az égben, akár a földön lesz neki a szolgálati helye. Másfelől persze az Írásból kitűnik, hogy az abban a korban meghalt, Istenhez hű egyedeket a Teremtő olyan munkával fogja a későbbiekben megbízni, ami az anyagi világhoz köti őket. Hisz ez volt a vágyuk. Így lesz ez nyilván Ábrahámmal is. Ez Armageddon után fog lezajlani; addig viszont az ő személyiségét kifejleszti a Teremtő arra a munkára, ami őt itt, a paradicsomi építkezéseken várni fogja. Ez a munka is kitűnik a Bibliából, hisz Jehova népét fogja családdá kovácsolni, és az igaz Isten imádatára családtagjait oktatni, nevelni. Ehhez természetesen szüksége lesz majd arra a diplomáciai készségére is, amellyel már rendelkezett; illetve arra a képességre, hogy belelát az emberi szívekbe, mögé lát tetteiknek, és gondolataiknak. Tudni fogja, kivel hogyan beszéljen, terveiben hová tegye őket. E munkájához az általa oly nagyon szeretett Isten sok segítséget fog neki nyújtani. Ő földi pap-király lesz.
Mint korábban már eléggé kielemeztük, Ábrahámnak igen fontos volt, hogy a helyi lakosságtól vásároljon családjának örök nyugvóhelyet. Így természetes, hogy két fia – Izsák és Ismael – is ugyanígy tiszteletben tarják ezt. És hamvait itt helyezik el a Makpelá barlangjában, ahol már Sára is nyugszik. A továbbiakban is használni fogja a család e temetkezési helyet.

"Lőn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az ő fiát, Izsákot; Izsák, pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál."

(1Móz 25: 11)

Izsák volt az, akit a Teremtő kiválasztott a megmentői vérvonal továbbvezetésére. Ezt a döntést Izsák élete is alátámasztotta. Így ő volt az is, akit a Teremtő elhalmozott minden földi jóval; épp úgy, ahogy atyját, Ábrahámot.
Izsák továbbra is annál a forrásnál él, ahol annak idején a testvére anyjának látomása volt fia életét illetően. Itt jelent meg a Teremtő; így ez a forrás igen nagy tiszteletnek örvend e nép körében még igen sokáig. Izsák e forrásból látja el háza népét a mindennapi szükséglettel.

Izmáel nemzetsége

"Ezek, pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szűlt vala Ábrahámnak. Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsőszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám. És Misma, Dúmah és Massza. Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah. Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az ő nemzetségök szerint."

(1Móz 25: 12- 16)

Amikor Hágárnak megjelent a Látomás Istene (Lakai-Ró), többek között azt is elmagyarázta neki, hogy Ismáelt is nagy néppé teszi: tizenkét törzs származik tőle is. De ez a tizenkét törzs nem előrelendíteni fogja a megmentési vérvonalat, hanem folyamatosan ellenére lesz. Másfelől persze, minthogy ez is isteni elrendezés: végeredményben mégis csak az Isten munkájának megvalósítását segíti elő. Az igaz hit csak úgy képes felemelni az emberiséget a porból, ha tetteit, gondolatait folyamatosan ütköztetjük annak ellenpólusával: bűnökkel és gonoszsággal. Ez utóbbit lesz hivatva megtestesíteni az ismaeli vérvonal, az abból szár54mazó tizenkét törzzsel. Nélkülük nem lenne egyszer, s mindenkorra tisztázható a gyarló ember és a tökéletlen, de jó irányba hajló lélek által megfogalmazott vitakérdések és kételyek tömkelege. Ezen elrendezés nélkül nem lenne létalapja annak, hogy Armageddon után összeüljön a Mennyei Bíróság, s végleges, megváltoztathatatlan döntést hozzon minden egyes gyengeség és bűn felett. Már beszéltünk róla, hogy a gyarló, tökéletlen ember, de még a hatalmas angyalsereglet számára is a legtöbb esetben kevés maga a törvény. Ahhoz, hogy az működhessen, látnunk kell, hogy mit eredményez annak bölcs alkalmazása rövidebb-hosszabb távon; és mit az azzal való szembehelyezkedés. Ezt csak szisztematikus és célirányos próbák, élethelyzetek mutatják meg számunkra, s lehetnek egyszerre precedensek is a Tárgyalások számára. Ehhez sokszor elegendő, ha egy-egy próbát látszólag jelentéktelennek tűnő lélek helyesen megáll. Ezzel bizonyítja az illető elv, vagy szabály, törvény helyénvalóságát, létjogosultságát – no, nem a Teremtő előtt, hisz Ő ezt pontosan ismeri, hanem – a világegyetem teremtményei előtt, akikből végül is összeállítja Isten a Bíróságot.

"Ezek, pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczkét esztendő. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez."

(1Móz 25: 17)

Ismael már lényegesen rövidebb ideig élt, mint atyja, Ábrahám; de még mindig több mint százhúsz évet. Halála után természetesen ő is a Makpelá barlangjába került.

"Lakoztak, pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az ő lakása."

(1Móz 25: 18)

Azon túl, hogy földrajzilag követhető az ő életének helyszíne, érdemes odafigyelni arra a tényre, hogy a Bibliában minden több okból lett leírva. Minden fizikális tény egyben szellemi értelemmel is bír. (Erre jobban majd a 'Görög Iratok' tanít meg bennünket.) itt ez a kijelentés, hogy "minden atyjafiával esett az ő lakása" – amire már a róla szóló jóslat is felhívta a figyelmet –, azt is jelenti, hogy minden tettében a testvéreivel, de elsősorban az isteni terv vérvonalának alakulásával épp ellenkezően cselekedett. Néhány verssel korábban épp erre kívántam rámutatni, hogy mit is jelent ez az isteni terv végrehajtása során.

Ézsaú és Jákób

"Ezek, pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzé Izsákot."

(1Móz 25: 19)

Már egy ideje megállapítást nyert, hogy a megmentés vérvonala – Ábrahám magvából – Izsákon keresztül jön el. Ez az egyetlen olyan gyermeke, akit az első igazi felesége, Sára szült neki. Az Isten őt választotta ki arra a célra, hogy a helyes irányba fejlődő világ emberi egyedei az ő ágyékából származzanak – méghozzá jó sokan, hogy benépesítsék Isten-szerető utódokkal a földet, annak széléig.

"Izsák, pedig negyven esztendős vala, a mikor feleségűl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát."

(1Móz 25: 20)

Izsák megfontolt ember volt. Nem sietett a házasságkötéssel – jóllehet, egészséges és gazdag ember volt. Mégis jól ismerte az embereket. Ábrahám nyilván sokat tanított neki erről. Így tudta azt is, hogy ezekkel a helybeli lányokkal tartósan nem lehet boldog, akármilyen szépek, bájosak is. (Nyilván jól ismeri nagybátyja, Lót példáját.) nyilván versengtek mis érte a helyi méltóságok, hogy lányaikat hozzá adhassák. De ő nem foglalkozott velük. A szokásaikat nem is volt hajlandó megtűrni a saját életében. Gondolkodásmódjukat, pedig át- meg átjárta az erkölcstelenség, az férfiak harca, a pénz, vagyon által megszerezhető hatalom, uralkodási lehetőség más emberek fölött. Izsáknak sok ember fölött volt hatalma (a pénze, de saját kisugárzása miatt is), mindazonáltal ő ezt a hatalmat nem alantas, önző, mohó vágyainak kielégítésére használta, hanem arra, hogy részét képezze egy majdan felépülő, új, Isten-tervezte világnak. Nos, én is ezt szeretném tenni.

"És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő felesége."

(1Móz 25: 21)

Ábrahám is, Izsák is rokonlányt vett el feleségül. Ennek a típusú házasságnak alapvetően két féle hatása lehet. Egyrészt olyan genetikai egyezés léphet fel, aminek következtében az utód nem rendelkezik stabil állománnyal: túl érzékeny, kimagasló tehetségű, vagy épp ellenkezőleg: beteges hajlamú lesz. Másfelől viszont csökken az esély a nő teherbeesésére. Mindkét fent említett férfi esetében ez utóbbi dominált; bár a született utód végül is szellemileg sokkal érzékenyebb, szívállapotát tekintve viszont lényegesen szelídebb lett. Másik oka annak, hogy mindketten ilyen nehezen tudtak teherbe esni, az, hogy a házastársak igen mély tisztelettel és szerelemmel voltak egymás iránt. Ennek egyik lelki következménye az átmeneti (vagy akár állandósult) magtalanság. Ez persze látszólagos magtalanság, hisz más férfitól azonnal teherbe estek volna. Ez azonban olyan erkölcstelenség, amely halálra méltó bűn. Így másfelől a férfi genetikai, szellemi és lelki vérvonalát nem örökölheti tovább. Tehát értelme sincs. A család teokratikus feje ugyanis a férj, még ha nagyon sok testi és szellemi tulajdonságot is az asszony örökít. Az viszont, hogy mindketten a Teremtőhöz fohászkodnak útmutatásért és segítségért ez ügyben, biztosította számukra, hogy leendő gyermekük egészséges, és ráadásul istenfélő legyen.

"Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat. És monda az Úr őnéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek."

(1Móz 25: 22, 23)

Rebekának egy újabb kitűnő tulajdonsága került felszínre: igen mély hittel rendelkezik. Nem a barátnőitől érdeklődik – ami ma oly népszerű –, ha valami problémája, gondja van; hanem a Teremtőtől kér tanácsot, szellemi helyreigazítást.
Rebeka méhében ikrek lesznek, ráadásul egymással ellentétes jellemű ikrek. Megfigyelhettük már a vérvonal kialakulása során, hogy a Teremtő, amikor világra segít egy-egy láncszemet, mindig gondoskodik annak ellenpólusáról is. Ez a Világegyetem szemszögéből így van jól. Ez tartja ugyanis egyensúlyban az anyagi teremtésművet mindaddig, míg a hibák, bűnök, gonoszság létezik benne. A kínai konfucionizmus tanítása erre az ellenpárokra épülő egyensúlyi helyzetre alapozza a gondolkodását. Egészen a Paradicsom felépítéséig szükség is van erre. Aztán is ellenpárok fogják egyensúlyban tartani anyagi vágyaink materializálódását, de azok negatív pólusa már nem lesz képes romboló hatást kifejteni a tökéletes anyagi világra. Ez lesz az eredménye a Mennyei Bíróság ítéletének a végrehajtása után. A bizonyítottan gonosz szférának minden egyes megnyilvánulása, és atomi részecskéje úgy lesz beépítve az anyagi-, szellemi-, lelki világba, hogy már csak szolgálni fogja a Világegyetem fenntartásáért felelős pozitív erőket. Többek között erre utal a Teremtőnek az a jóslata is, miszerint a Rebeka méhéből származó nagyobbik nép szolgálni fogja a kisebbiket.

"És betelének az ő szülésének napjai, és ímé kettősök valának az ő méhében. És kijöve az első; vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak."

(1Móz 25: 24, 25)

Megszületnek végre a gyermekek. De milyen érdekes leírást ad az Írás az elsőről: mindenestől vörös szőr borítja. Ez egy újszülöttnél elég ritka. A gyermek alapjellemét mutatja; d egyben annak következményeit is. A szőrös test rosszindulatra, háborgásra, csökönyösségre, önzésre utal. Ezek nagyjából állati eredetű tulajdonságok. Az eredménye is az lesz: Armageddon után nyilván egy szőrös állat vagy állatfaj képében fogja szolgálni a paradicsomi rendet, méghozzá öntudatlanul. A vörös szín, pedig a felfokozott életritmus, a vérmesség, a vérmérséklet feltűnő hiányának a jele. Ez később feleségei és ágyasai megválasztásában meg is fog mutatkozni. Viszont az Úr rendjében szilárd alapot fog teremteni a szolgáló állatok zavartalan szaporodásához.

"Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák, pedig hatvan esztendős vala, a mikor ezek születének."

(1Móz 25: 26)

Megszületik tehát "Lazsnak" ikertestvére is, a Sarkába kapaszkodó. Ő lesz az igaz úton járó gyermek, mint majd látni fogjuk. (Világunkban az igaz út a hamis világ sarkába kapaszkodva nő ki: annak sarkát fogja, mardossa.) de ennek az útnak még nagyon sok próbát kell addig megállnia, hogy lelki szilárdságára előttünk is fény derüljön: mi is láthassuk azt, amit Jehova már a gyermek fogantatásakor tudott róla.
Említettük korábban az átmeneti magtalanság állapotát. Rebekánál ez húsz évig tartott – bár utána sem szült többé gyermeket. Korábban Szárai kb. hetven évet várt arra, hogy fiat szoptasson.

"És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értő mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó. Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka, pedig szereti vala Jákóbot."

(1Móz 25: 27, 28)

Két ellentétes jellemű ember növekszik fel az idős Izsák szemei előtt. Ézsaú természetesen férfiasabb alkatú, erőszakos, vadászatban jártas, ügyes férfiúvá serdül. Izsák méltatja tulajdonságait. Az általa elejtett vadat Rebeka igen ízletesen el tudja készíteni. Természetesen szereti ő gyengébb alkatú fiát is, de szívéhez mégis a férfiasabb tulajdonságok állnak közelebb. A gazdaságot az erősebb jobban fogja tudni irányítani: tud parancsolni másoknak. Rebeka viszont vonzódik a szelídebbhez, értékeli szellemi képességeit, tudásszomját. Sok mindenre meg is tudja tanítani őt. Főleg Szíria területéről sokat mesél neki, aminek később igen nagy hasznát veszi majd.

Ézsaú eladja elsőszülöttségi jogát

"Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről, monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak. Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet. És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?"

(1Móz 25: 29- 32)

Jákób éles esze már kezd megmutatkozni: az, amire a későbbiek során oly nagy szüksége lesz. Ő is átlát az embereken, akárcsak atyja, Izsák, vagy még inkább nagyatya, Ábrahám. Nyilván jól ismeri a jóslatot is, amelyet édesanyja, Rebeka vett Istentől, miszerint: ő lesz az, aki majdan felülkerekedik a bátyján. Természetes azonban, hogy mindez nem egyszerűen önmagától fog bekövetkezni, hanem isteni vezetéssel neki igen sokat kell tennie érte. Tehát akár el is kezdheti – még a Látszólag nem is a legegyenesebb úton. Mindazonáltal a szándéka miatt ezt Jehova ki fogja egyenesíteni, hisz ezen a próbán egyikük máris felemelkedik; a másik elbukik.
Ézsaú azt mondja, hogy ő "hálni jár", vagyis mindennapjai életveszélyben telnek. Ezért nem tartja fontosnak elsőszülöttségi jogát. Pedig ennek semmibe vétele egyenlő az isteni szabályok semmibe vételével. Hogyan hordozhatja valaki az igaz vérvonalat ilyen alapgondolkodással? Ha elveszti elsőszülöttségi jogát, akkor azt a Teremtő joggal veszi el.

"És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak. S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget."

(1Móz 25: 33, 34)

Tehát megtörtént az, amit a Teremtő már a megszületésük előtt megpendített. A kisebbik felülemelkedett a nagyobbikon. (A mesékben is mindig a kisebbik győzi le a sárkányt, és nyeri el a királylány kezét; a Biblia is úgy írja le a mennyei papság tagjait, mint gyengék [zsengék], kicsiny nyáj, vagy a társadalom elesettjei, bolondjai.) ennek a nagyhatású eseménynek állít kiinduló pontot, és precedenst ez a kis történet. A későbbiek során még számtalan hasonló esettel találkozni fogunk, amely bőven bizonyítani fogja ezt a vitakérdést, mely szerint a társadalom kitaszított, megalázott, kisemmizett kicsiny gyermeke, a gyenge, vajon jogosult-e a paradicsomi körülmények között arra, hogy oktatói, vezetői szerepet töltsön be, vagyis, hogy isteni módon uralkodjon emberi tömegek fölött. Vajon alkalmas lehet-e rá? Sok-sok esemény fogja bizonyítani, hogy igen. Jákób és Ézsaú esetében sem ezen egyetlen esemény ad támpontot ehhez. Hisz mint a könyv elején már megfogalmaztuk: a bizonyításhoz legalább két vagy három tanú, illetve tanúsító esemény szükséges. A megszámlálhatatlanul sok esemény viszont dimenzió-ugrást idéz elő; vagyis a megtörtént eseményeket szellemi szintre, szellemi értékeket képviselő szférákba emeli, amely örök tanulságul szolgálhat az alsóbb dimenziókban élők számára az illető eseménysor értékét illetően. Már nem kell senkinek sem többet megélni; csupán tanulni kell belőle – hisz valójában mi éltük meg ezeket, saját ősi múltunkból tanulunk.